2010. november 7., vasárnap

Nézzünk szét mások háza táján is.

 

Kedves INGATLAN KRÓNIKA OLVASÓK!

 

Én mindig annak voltam a híve, hogy a tudást nem szabad csak egy forrásból összeszedni. Figyelni kell a környezetünkben működő rendszereket, tanulmányozni azokat és kivenni belőlük a számunkra értékes elemeket. Majd átformáljuk a saját ingatlanos szakterületünkre és beépítjük a mindennapi munkánkba. Ami az eredményesen működő rendszereket illeti, engem mindig ámulattal tölt el az MLM-esek szervezetei. A szervezettségük, az önfejlesztési kultúrájuk, az együttműködési képességeik mind-mind egy csomó jó mintát nyújtanak a kutató "tekintetek" számára.  

Mosta hétvégén, az amwayesek itt Debrecenben rendeznek a Főnix Csarnokban egy nagy konferenciát, ahol közel 10.000 fő, azaz tízezer fő vesz részt az ország egész területéről, sőt az országhatáron túlról is. Fantasztikus ez az elhivatottság, motiváció és tudásvágy, amit az eredményeik növelése érdekében hajlandók megtenni.

Azt gondolom, hogy az ingatlanközvetítés területén is el kell kezdeni építkezni az alapoktól. Nem lesz könnyű feladat, de hittel és kitartással menni fog. A változást alulról építkezve lehet tartóssá tenni, az egyén szintjéről kezdve. Mert ha az ingatlanközvetítést végző személy, értékesítő a saját környezetében képes pozitív változásokat elérni, akkor ez visszahat ő magára is. Több ügyfele lesz és ezáltal több bevétele is.  Ha mindenki "csak" a saját területén mutatja meg az ügyfelei számára, hogy mit jelent a minőségi szolgáltatás, kellő alternatívát nyújt a szolgáltatása igényb e vevői számára. 

Mind ez a folyamat a saját tudásunk fejlesztésével kell, hogy induljon. Én pontosan ehhez szeretnék segítséget nyújtani, Az ingatlanközvetítés mindennapi gyakorlata kurzus elindításával. Ha bővíted a tudásodat, az eszköztáradat, javulni fog a szolgáltatásod minősége, szívesebben működnek veled együtt az ügyfelek, és több eladásod is lesz a jövőben. A hosszútávú célok elérésének ez az egyetlen módja. Mindezek fényében, novemberben is várlak a kurzus előadásaira:

2010. november 25. Budapest: AZ INGATLANELADÁS TITKAI, AVAGY A TELEFONOS KIAJÁNLÁSTÓL, AZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSIG részletek itt.

2010. szeptember 29. Szeged:AZ ÉRTÉKESÍTÉSI MEGBÍZÁS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN részletek itt.

 

Bízom benne, hogy valamelyik előadáson személyesen is találkozunk, és egy tartalmas és élménydús napot tölthetünk együtt.

 

További kellemes hétvégét (esetleg jó munkát) kívánva,

 

Üdvözlettel:

Cserven Gábor
www.azingatlankozvetitesgyakorlata.hu